Rejtőzködő kórokozók! Irodai tárgyak, amik fertőzőbbek, mint a WC-ülőke!

 

Gondolom te is nagy gondot fordítasz otthonod rendben tartására és folyamatos tisztaságára!

 

Mi a helyzet a munkahelyeden?


 

A munkahelyek, még ha nem is gondolnánk, de igazi baktériumtelepek és könnyen összeszedhetünk valami fertőzést. A kiemelt időszakokban, mint az influenza szezon ( kb. novembertől március végéig) vagy olyan járványok idején, mint most a koronavírus, pedig kiemelten fontos a rejtett helyek rendszeres tisztítása is. Ugyanis rejtőzködő kórokozók akadnak bőven az irodában is...


 

Miért „veszélyes” a munkahely?

A nem megfelelő takarítás, a közös légtér használata és a munkatársak által be nem tartott higiéniai elvárásoknak (pl. nem megfelelő kézmosás, nem zsebkendőbe tüsszögés) köszönhetően.


 Az íróasztalok és telefonok sűrűjében számtalan kórokozó és baktérium leselkedik ránk az irodában töltött munkaidő alatt.

Gondolnál arra, hogy a kölcsönkért tollat kollégád nem rég még a szájában tartotta vagy, hogy mosdóhasználat után elfelejtett kezet mosni az a személy, akitől aktákat veszel éppen át? De az is lehet, hogy az egyik vendéged tömegközlekedéssel érkezett meg hozzád és kézmosás nélkül fogtok kezet üdvözlésként.


Pedig ezek mind megtörténhetnek a napi irodai élet során!

Egy irodai alkalmazott percenként átlagosan 30 tárgyat is megérinthet: a billentyűzet, az egér, az asztal, a tollak mind beletartoznak ebbe. Amikor ezeket a felületeket megérintik, baktériumokat, kórokozókat vihetnek át rájuk és vehetnek fel a felületükről.


Továbbá ne felejtsük el, hogy ahol sok ember dolgozik, ott sok az érintkezés.

( Közös iroda, konyha, mellékhelyiségek, közös eszközhasználat). Ez pedig a legjobban kedvező helyzet a baktériumok és vírusok terjedésének.

 

Mik a legkritikusabb területek és eszközök?

 

Irodai közös eszközök, kütyük:

Az irodai telefonokon akár 25.000 baktérium is megtelepedhet négyzetcentiméterenként.

Az íróasztalokon tizennyolc órán át is megélnek az influenza vírusok, sőt mi több, ha nincsenek rendszeresen takarítva az asztalok, naponta 31%-kal is szaporodhatnak a kórokozók.

 

A billentyűzet és az egér sem sokkal kecsegtetőbb a számok tekintetében, az előbbin 3295, míg a másikon 1676 baci is megtalálható lehet, de még a fax/nyomtató gépen ( 301) is több kórokozó található, mint a WC ülőkén ( 49).

A kereskedelembe dolgozók is rengeteg kórokozónak vannak kitéve pl. a pénztárgépek, papírpénz használatával.

 

Villanykapcsolók:

Sokan hajlamosak megfeledkezni a villanykapcsolók letisztításáról, pedig ezeken rengeteg baktérium képes telepedni (Akár egyszerre 200 is előfordulhat rajtuk négyzetcentiméterenként a kutatások szerint!).

 

Főleg a fürdőszoba/wc és a konyhai kapcsolók esetében áll fenn a veszély, így fontos, hogy ezeket is letörölje a takarító személyzet vagy mi magunk.


 Törölgesd le tisztítószeres törlőkendővel takarítás során!

 

 

Kilincsek:

A kilincsekkel ugyanaz a helyzet, mint a kapcsolókkal, mindennap használjuk, de mégis sokszor elfelejtjük alaposan letörölni.

 

Könnyen fertőzhetik egymást a kollégák egy influenzás vagy koronavírusos időszakban, egy- egy kilincsérintés során, így ha máskor nem is, de a megbetegedéses időszakokban mindig töröljük át alaposan ezeket (legjobb lenne, persze amúgy is minden takarítás alkalmával).

 

Nem csak a konyha vagy a mosdó kilincsek a fontosak, hanem a bejárati ajtók kilincsei és nyomógombjai is. Ezek lehetnek ugyanis a legfertőzőbbek!

 

 

Veszélyes konyhai eszközök:

Az irodák konyhái is tele vannak bacilusokkal. A kávéfőző kiöntőjének fogója és a kapcsoló gombja szintén hemzsegnek a baciktól.

 

És még a közös hűtő ajtaja is veszélyeket tartogathat!

A mikrohullámú sütő se sokkal higiénikusabb, ezeken a felmérések szerint 214 baci is megtalálható lehet négyzetcentiméterenként.


A szemetesekről már nem is beszélve, amik hozzájárulhatnak a keresztfertőzésekhez, mert jó táptalajt nyújtanak a kórokozóknak. Válasszunk pedálos szemeteseket főleg az olyan kiemelt területekre, mint a konyha is. ( Ajánlatunk a Rubbermaid Step On visszacsapódás gátlóval ellátott szemetesei. )


A mosogatószivacson, ha nem tartod kellően tisztán, rohamosan képesek elszaporodni a kórokozók. A rajta maradt ételmaradék és a folyamatos nedvesség igazi táptalajt nyújt a baciknak.


Olyannyira, hogy az otthonunk és irodánk legmocskosabb és legkevésbé higiénikus tárgyai közé tartoznak, megelőzve a wc ülőkét is. A mikrohullámú sütőbe bedobós módszer is jobb a semminél, egy 1-2 perces mikrózás 60%-kal csökkenti a baktériumok számát a szivacsban, azonban nem sterilizálja azt teljesen.

Egy régóta használt konyhai szivacson 200 ezerszer több baktérium lehet, mint a wc-ben. (Arizonai Egyetem mikrobiológusai által végzett kísérletek alapján)

A témában végzett kutatások szerint legalább hetente le kellene cserélni őket!

 

Mit tehetünk a higiénikus munkakörnyezet érdekében?

A legjobb módszer arra, hogy megszabaduljunk a vírusoktól és baktériumoktól, a legegyszerűbb és a legolcsóbb megoldás: a szappan és a víz használata, vagyis a megfelelő kézmosás!  

Itt választhatunk antibakteriális, fertőtlenítős szappant, de a sima szappan is hatásos amennyiben betartjuk az alapos kézmosás lépéseit. ( Erről már írtunk itt!)


Beszerezhetünk fertőtlenítő adagoló készülékeket is, ezek is jó szolgálatot tesznek járványos időszakok esetén!

Továbbá beszerzéseinket is érdemes átgondolni. A jól megválasztott tisztítószerekkel nagyobb hatékonyságot és hosszabb ideig tartó fertőzésmentes felületeket érhetünk el.

 

Hogyan tudod megelőzni az influenza vagy a koronavírus terjedését?

A megbetegedések kellő körültekintéssel elkerülhetőek:

- Tüsszentéskor, köhögéskor tegyünk zsebkendőt az arcunk elé, vagy köhögjünk, tüsszentsünk a könyökhajlatunkba! ( Ne a kezünket tegyük a szánk elé, ez egy rosszul berögzült mozdulat, mert fertőzött kezünkkel rengeteg mindent megérintünk ezután.)

- Kerüljük a zsúfolt helyeket!

- Kerüljük a nyers vagy ismeretlen eredetű húsok és tejtermékek fogyasztását.

- Ne utazzunk a fertőzött régiókba!

- A kézmosás hiánya és a rossz higiéniai körülmények megnövelik a fertőzés veszélyét.

- A vírusok ellen való védekezés a higiéniai szabályok fokozott betartásával lehetséges.

- Fontos az alapos kézmosás, fertőtlenítés.

 

A higiénia fontos!

Válaszd a SanOdor-t a higiénia szakértőjét!


Nézz körül a webshopban!