Hogyan válasszunk kéztörlő adagolót?

Hogyan válasszunk kéztörlő adagolót?

A mosdóhigiénia elengedhetetlen részét képezi az alapos kézmosás utáni, megfelelő kéztörlés/kézszárítás.

Szerencsére a legtöbb munkahely, már búcsút mondott a hagyományos textiltörülközőknek, ami a nedves közeg miatt a baktériumok melegágya!

Napjainkban, a papírkéztörlő még mindig a legelterjedtebb kéztörlési megoldás egy közösségi mosdóban.


Népszerűsége nem véletlen:

- Hiszen sok helyen beszerezhető a papír,

- praktikus, gyors, könnyen utánatölthető,

- nem igényel különösebb karbantartást, 

- ráadásul a leghigiénikusabb „kézszárítási”megoldás.


Természetesen, ha a papír kéztörlőt választod a közösségi mosdóba, mint kézszárítási megoldás, akkor érdemes hozzá egy megfelelő adagolót is beszerezni.  Hiszen az önmagában kirakott papír, nem csak, hogy nem esztétikus, gyorsan szemetel és könnyen elázhat, de megtelepedhetnek rajta a különböző kórokozók is.

Amikor teljesen laikusként elkezdesz kéztörlők után kutatni olyan szavakkal találkozhatsz, mint a belsőmagos, c-z hajtású, laponkénti adagolású stb.

Habár sokan tisztában vannak ezek jelentésével, azoknak is szeretnénk segítséget nyújtani, akik kevésbé járatosak ezekben a kifejezésekben. :)


 

Mindenek előtt nézzük meg miért előnyös kéztörlő adagolót választani a mosdóhelyiségekbe?

- Használatával elkerülhetőek a keresztfertőzések, adagolás során csak a papírt kell megérinteni ( nincs gomb, adagoló kar, nincs vizes közeg mint a textiltörülközőnél stb.)

- Gyorsan és sok helyen beszerezhető a papír, melyekből különféle típusok kaphatóak igény szerint ( eltérő rétegszám, szín, újrahasznosított anyag.) 

- Egyszerűen felszerelhetők (pl. nem kell bekötni elektromos hálózatba)

- Nem igénylenek áramot, így nem növelik az áramfogyasztást és a költségeket

- Folyamatosan biztosítható megfelelő odafigyelés mellett: a személyzet, ha rendszeresen figyeli a fogyást, akkor folyamatosan biztosított a megfelelő kézszárítás. Míg egy kézszárító, ha esetleg meghibásodik, a probléma nem oldható meg azonnal.

- Nem igényel szervizelést

- A vendégek és a munkatársak bizalommal használják

- Bizonyos intézményekben az egyetlen alternatíva higiéniai szempontokból. pl. egészségügyi intézmények

 

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe kéztörlő adagoló választás során?

Mosdó kapacitása:

Kéztörlő adagoló választásnál fontos szempont, hogy hány fő használja egy nap az adott közösségi mosdót. Eltérő igények mutatkozhatnak ugyanis egy irodában és egy bevásárlóközpontban.

Ennek meghatározása segít a legoptimálisabb megoldást megtalálni, hiszen a folyamatos rendelkezésre állást biztosítani kell.


Nagy forgalmú és nyilvános helyeknél érdemes szem előtt tartani azt is, hogy az adagolók kulccsal zárhatóak (lopás ellen) és vandál biztosak legyenek (törés károk ellen).

Szerencsére egy jól megválasztott adagolónál a fogyás könnyen figyelhető, mivel ma már általában, úgy alakítják ki ezeket az adagolókat, hogy csinálnak rájuk egy picike ablakot, úgynevezett töltésjelzőt vagy szervizablakot. Ezt folyamatosan figyelve, könnyen tudja a takarítószemélyzet nyomon követni a papírfogyás állapotát anélkül, hogy az adagolót ki kellene fizikailag nyitniuk.

 


Anyagösszetétel: Műanyag vagy rozsdamentes acél?

A legelterjedtebb típusú kéztörlő adagolók, a műanyag házas megoldások.


Népszerűségét első sorban annak köszönheti, hogy árfekvése kedvezőbb, mint fém társaié.

Habár vannak tényleg gyanúsan olcsó darabok, de ne gondoljuk egyből azt, hogy minden műanyag adagoló fröccsöntött „gagyi”.


Egy ütésálló ABS műanyagból készült, ismert márkás kéztörlő adagolóval nem nyúlhatunk mellé ( pl. Tork), ezek évekig kiszolgálhatnak minket.

További előnye még a műanyag adagolóknak, hogy egyszerűen tisztíthatóak, de vigyázzunk, mert bizonyos tisztítószerek, vegyszerek (pl. aceton, erős savak) károsíthatják a külső bevonatot.

 

A rozsdamentes acél adagolók jó szolgálatot tesznek olyan nyilvános mosdókban, ahol az eszközeink könnyen a vandalizmus áldozatává válhatnak. Bevásárlóközpontok, benzinkutak, szórakoztató komplexumok stb. kedvelt darabjai. Masszív, szilárd alapszerkezetük ellenáll a mechanikai hatásoknak, zárt rendszerük pedig a pornak és a szennyeződéseknek.


A választás persze külső, esztétikai szempontokból is eshet a fémházas megoldásokra. Ezek az adagolók, stílusosak, eleganciát és fényességet varázsolhatnak akár egy aprócska mosdóba is. Ráadásul nem csak a hagyományos fényes fém és szálcsiszolt kivitelek léteznek ma már, hanem a fehér, fekete vagy akár színes változatokkal is exkluzívvá varázsolhatjuk a közösségi mosdókat.

Ráadásul, ha ismert márkát választunk ( ajánlatunk a Mediclinics) biztosak lehetünk abban, hogy hosszú élettartamúak lesznek, így megérik az egyszeri nagyobb beruházást.


C-V-Z hajtogatott? Tekercses? Belsőmagos?

Fontos szempont lehet a kiválasztásnál az is, hogy milyen módon hajtogatású papírt szeretnénk beletölteni az adagolókba.

A hajtogatott papíroknál megkülönböztetünk C, V és Z hajtású papírokat. (több hajtási típus is létezik, de ez a 3 a legelterjedtebb)


         


Z hajtott papírok:

Ennél a megoldásnál a papír kétszer van meghajtva és ha oldalról nézzük a papírlapot, akkor egy Z alakot formáz. Népszerűségének oka, hogy a keskenyen hajtott lapok általában kisebbek, mint a V hajtású társaik, így kisebb helyet foglalnak. Ideálisan alkalmazható nagy forgalmú helyeken is. A hajtott kéztörők előnye, hogy a papír hajtásának köszönhetően az adagoló magát „adagolja”, hiszen az egymásba fűzött lapok közül, ha egyet kihúzunk, akkor az a lap kihúzza a másikat. Papírtípustól függően akár egyetlen lap is elegendő lehet a kéz megtörlésére, így gazdaságossá válik a használata.

 

V hajtott papírok:


A legelterjedtebb és legegyszerűbb hajtási forma. Ennél a típusnál a papír egyszer van meghajtva középen és oldalról nézve egy V alakot formál. A csomagon belül a lapok egymásba hajtogatva érintkeznek, akár csak a Z hajtott esetében, az adagolás itt is „automatikus”.

Habár egy méretben volt nagyon sokáig elterjedve a köztudatban ( 25x23 cm) ma már ettől eltérő kisebb papírmérettel is találkozhatunk.

 

C hajtott kéztörlő papírok:

A három típus közül ez a legkevésbé elterjedt forma. Ennél a formánál a lapok nincsenek egymásba fűzve a hajtás során, így nem adagolja automatikusan a következő lapot.

Mivel a felhasználó egyszerre egyetlen lapot húz ki az adagolóból, így gazdaságos megoldás lehet, azonban széthajtogatása a felhasználó szempontjából nem a legpraktikusabb.

Általában a Z-hajtogatott adagolókban is használható. Ezeknél keressük a megnevezésnél a c/z hajtott megjelölést. 

 

Népszerűek a tekercses papírmegoldások is:

A hagyományos un. belsőmagos tekercses papír változatnál előfordul, hogy a felhasználók nagyobb mennyiséget húznak ki és tépnek le, mint amire valójában szükségük van, így nagymértékű pazarlás állhat fent.

( Nem ritka, hogy akár 1 m hosszú papírt is kihúznak a vendégek egy kéztörlésre, de akár az is előfordulhat, hogy egy kisgyerek játékból kihúzza az egész gurigát, tépődés nélkül az adagolóból.).

Ilyen típust választhatunk pl. egy kisebb-közepesebb irodába, ahol ismerjük a felhasználók szokásait és tudjuk, hogy odafigyelnek a papírfogyasztásra, de nem ajánlott nagy forgalmú nyilvános helyekre, ahol lehetetlen kontrollt tartani a felhasználókon.



Ezt a problémát felismerve találták ki megoldásként azt az adagoló változatot ahol, szabályozható a letéphető papír mérete/ mennyisége. Ma már a legtöbb nagy gyártó portfóliójában megtalálhatóak ezek a szabályozható megoldások. Ezekkel az úgynevezett lap adagolású megoldásokkal, ugyanúgy féken tarthatjuk a papírpazarlást és a keletkező hulladékmennyiséget, mint a hajtott adagolók esetében.


Nagy forgalmú helyekre vagy olyan mosdókba, ahol ritkábban van lehetőség papírt cserélni, kiváló megoldás lehet. Ugyanis bizonyos tekercses megoldásoknál extra hosszú, akár 600-1000 lapot tartalmazó tekercs is kapható, míg egy-egy hagyományos hajtott csomag papírban általában 150-250 db lap található meg.

 

Hagyományos vs. modern adagoló megoldások

Valaki a hagyományos megoldásokra esküszik, míg vannak olyanok, akiknek fontos, hogy „dizájnos legyen még a kéztörlő adagoló is a mosdójukban. Mindkét tábor számára vannak lehetőségek.

Modern megoldásokban választhatunk a különféle színek és az egyedi formák között.

Míg a hagyományos formákat kedvelők számtalan rozsdamentes acél vagy műanyag megoldás között keresgélhetnek.


 

 

 Innovatív színek vagy hagyományos megoldások? Mindenki megtalálja a neki tetszőt!

 

Kompakt megoldások:

Ma már az sem okozhat problémát, ha kisméretű helyiséggel rendelkezünk, ugyanis számos kompakt és beépíthető megoldás elérhető már a piacon. Egy-egy ilyen megoldás egyszerre tartalmazza a kéztörlő adagolót és hulladékgyűjtőt, így sok helyet spórolunk vele.

 

Ha a környezet védelme is fontos szempont! Akkor Vendor IQ Towel!

Előnyei, melyekben eltér egy hagyományos kéztörlő adagolótól:

- A rendszer adottságainak köszönhetően ritkán kell után tölteni, tehát időt, s energiát lehet vele megtakarítani!

- Rendkívül erős a papír, ezáltal nehezen szakad és nem szemetel.

- Ezzel az adagolórendszerrel nincs szükség szemetes kosárra, mivel nem keletkezik összegyűrt papírhulladék.

- Mivel nem keletkezik papírhulladék, nem kell a szemetet tárolni és elszállítani, ezáltal pénzt és időt lehet vele megtakarítani.

- Mivel nem keletkezik papírhulladék, így a helyiség mindig tiszta benyomást kelt.

- Végtelenített papíradagolási rendszer!

- A már kéztörlésre felhasznált, visszatekercselt papír száradás után takarítás céljából újrafelhasználható.

- Egy kéztörlés kb. 0,3 m- papírt vesz igénybe, mert nagyon jó a vízfelszívó képessége.

- Nordic EcoLabel és EU Ecolabel tanúsítvánnyal rendelkezik, környezetbarát termék.


Profi megoldások, a mosdóhigiéniai szakértőjétől!

Nézd meg kéztörlő adagoló megoldásainkat IDE kattintva!

www.sanodor.hu