Pelenkát cserélni csak otthon lehet?

Az nagy nyilvános peluscsere kérdés!

Pelenkát cserélni csak otthon lehet?

 

Ha már szülő vagy biztos találkoztál a problémával. Elkerülhetetlen, hogy nyilvános helyre menj a gyerekkel és akkor bizony hamar adódik két általános probléma is, amivel szembesülnie kell a szülőknek, méghozzá a pelenkázás és a szoptatás megoldása.

Ha ismerős a helyzet és akár a saját bőrödön is tapasztaltad a problémát, akkor láthatod, nem a levegőbe beszélünk.

 

Nálatok van már pelenkázó?

 

Nyerd meg a gyerekes szülőket magadnak azzal, hogy színvonalas pelenkázási lehetőséget alakítasz kit számukra és tűnj ki ezzel is a versenytársaid közül!

 

Nyugaton könnyebb a helyzet?

 

Azt, hogy mennyire komolyan veszik ezt a problémát nyugaton, azt mutatja, a nemrég az Egyesült Államokban elfogadott új jogszabály, amely szerint a női és a férfimosdókban is ki kell alakítani egy olyan területet, ahol biztonságos, higiénikus és illő módon ki lehet cserélni a gyerekek pelenkáját.

 

A "minden helyzetben hozzáférhető mosdók” elnevezésű jogszabály, amelyet angol nevének kezdőbetűi alapján csak BABIES törvénynek neveztek el, megoldja azt a problémát is, hogy az apukák is ki tudják cserélni a pelusokat.

Az új törvény nagyon családbarát és abszolút szem előtt tartja a fogyasztói igényeket. A célja az, hogy az állam segítsen biztosítani a párok számára azt, hogy egyenlően osztozzanak a gyermekgondozási feladatokban. A modern családok megjelenésével a hagyományos nemi szerepek közti különbségek is egyre jobban elhalványultak. Eddig a nők voltak az elsődleges gyermekgondozók, napjainkban viszont a férfiak is egyre inkább részt vesznek a kisgyermekek gondozásában, valamint az azonos neműek gyermekvállalási igénye is egyre nő. A BABIES törvény az apák szerepvállalásának növekedésével lépést tartva biztosítja az ideális mosdó helyzetet.

 

Mi a helyzet kis hazánkban?

A szoptatás kérdése hazánkban még mindig könnyebben megoldható, mint a pelenkacsere.

 

Babapelenkázó:

Nagy forgalmú épületekben, illetve oktatási, egészségügyi intézményekben és közösségi épületekben egyaránt fontos a babapelenkázó biztosítása. Habár ezekre vonatkozóan kötelező előírás nincsen.

Általánosan a mozgássérült mosdókban alakítanak ki pelenkázót, a gazdaságos helykihasználás érdekében. A kisgyermekkel lévő szülők kényelmi szempontok miatt is sokszor használják az akadálymentes toalettet, hiszen oda a babakocsi is befér, és tudnak segíteni a gyermeknek a használatban. További kényelmi szolgáltatást jelent a babapelenkázók elhelyezése is. Ezt lehajtható változatban érdemes elhelyezni, használaton kívül így nem vesz el hasznos alapterületet a helyiségből. A babapelenkázó mosható felülettel, és legurulást gátló oldalsó védőelemmel ellátott lap, amelyet a használat előtt lehajtanak, majd visszarögzítenek a falra. Szerelési magasságának 90 cm az ajánlott.

 

Babapelenkázó elhelyezése esetén a vizesblokkban fedeles szemétgyűjtő edény elhelyezése, gyakori ürítése és tisztántartása indokolt.

 

Intézmények ahol már megtalálható a lehajtható vagy rögzített pelenkázó:  a Fővárosi Állat- és Növénykert . A bevásárlóközpontokban szintén találhatunk pelenkázót. A játszóterek közül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartottakban biztosan találunk vécét és pelenkázót (ez országosan 13 játszóteret jelent), sokszor viszont egyik sem áll rendelkezésre a közelben. Az éttermekben elég sok helyen figyelnek már erre.

A Magyar Nemzeti Galériában is teljesen felszerelt helység ( még egy 2 méteres plüssmackó is van smiley) várja a kisgyerekekkel odalátogatókat. nem ilyen rózsás azonban a helyzet a többi múzeumban, szinte sehol nincsenek felkészülve a babával érkezőkre. A boltoknál sincs kötelező előírás pelenkázó felszerelésére, de fokozhatjuk vonzerőnket, ha egy két dologgal kedveskedünk vevőinknek, legyen az akár csomagmegőrző vagy pelenkázási lehetőség biztosítása.

 

Helyek ahova nyugodtan mehetsz kisbabával, apukaként issmiley

  • Magyar Természettudományi Múzeum
  • Városligetben a jégpálya és a múzeum közt a “föld alatti” nyilvános WC-ben van egy gyermek WC-kézmosó, pelenkázóval 2 székkel, akkora helyen ,hogy a babakocsi is befér.
  • IKEA, a férfi WC-ben is van pelenkázó
  • Szinte minden nagyobb bevásárló központ: Westend, Premier Outlet, Allee, Duna Pláza,Árkád, Pólus Center, Campona, Székesfehérvár Plaza, Corvin Pláza stb.
  • Több Auchan áruház: Törökbálint, Dunakeszi, Budaörs
  • Tesco több üzlete
  • HelloAnyu Kávézó (A belépő rész közös, ott van a pelenkázó, onnan nyílnak a férfi és női mosdók)
  • MOL kút az M1-en a határ előtt kb. 162-es km-nél mind a két oldalon (közös pelenkázó van a férfi /női mosdótól függetlenül)
  • Várvölgy étterem, Csesznek
  • Bástya üzletház, Veszprém
  • Pagony kert, Budapest
  • Bauhaus (pelenkázó a mozgássérült mosdóban)
  • Gödön a dunaparti Széchenyi Csárda
  • Paskál Fürdő

 

A lista persze a teljesség igénye nélkül sorolja fel az unisex pelenkázási helyeket.

Ha más felé keresünk pelenkázó helyet, akkor persze a 21. században, a mobilkütyük világában erre is találunk egy alkalmazást, ami segít pelenkázó lehetőséget találni. Az applikáció egyelőre nem teljesen kiforrott és inkább budapesti helyszíneket tartalmaz, de nagyon jó kiinduló pontot adhat a keresgéléshez.

 

Sajnos még mindig ritkaságszámba megy hazánkban a színvonalas pelenkázó helyek száma, érdemes lehet ezzel is kitűnni a versenytársak közül, hiszen az igény megvan rá…

 

Gondoskodj a pelenkázó helyről!

Tegyél boldoggá egy kisbabát!

 

 

Forrás: https://szogletesaranyhal.com/2016/10/10/pelenkazni-unisex/